|
|
|
|
|
 |
 |
 |
 |
| |
Adjon Isten!
| Furulyaszótól hangos Réty |
Furulyaszótól hangos a rétyi Antos János Általános Iskola és környéke — most tartják a kéthetes megyeközi tábort. Nyolcvanöt, öt és tizenöt év közötti gyermeket oktatnak két héten át hét csoportban. Last update: 01-07-2009 10:32
|
|
|
| Népvándorlás kori ház Fiatfalván |
 2008 őszén Fiatfalváról kerámiatöredékek kerültek be a székelykeresztúri Molnár István Múzeumba. A leletek a falutól keletre, kb. 1,5 kilométerre, a helyiek által Nagyerdő földjének nevezett helyről kerültek elő. A hely régészeti lelőhelyként már régóta ismert, mivel itt 1962-től 1964-ig nagyméretű ásatást folytatott a sepsiszentgyörgyi múzeum. Akkor 41, Kr.u. 7-8. századira tehető szláv lakóház maradványait tárták fel. Mint Körösfői Zsolt, a keresztúri múzeum igazgatója tájékoztatott, idén júniusban nekikezdtek a leletmentésnek, amely több mint egy hónapot tartott. A feltárás során izgalmas „kincsekre” bukkantak: egy leégett, kora népvándorlás kori lakóház maradványait fedezték fel. Székelykeresztúr térségében több mint három évtizede nem tártak fel hasonló korú házat, ugyanakkor régészeti „kincsesbányának” számít egy olyan objektum, amely leégett és az építmény maga alá temette a benne levő tárgyakat. A leletmentés során közel a jelenlegi járószinthez megtalálták a Kr.u. 4. századi járószintet, a tűzhely pedig ugyanúgy állt, ahogyan 1600 évvel ezelőtt, amikor a ház teteje ráomlott. A lakóházat, miután leégett, lakói nem takarították ki, s későbbiekben az évszázadok alatt lassan a föld alá került. Az omladék között ugyanakkor számos edény töredékét is megtalálták. Körösfői szerint az elmúlt két évben Székelyudvarhelyen feltárt település és a Fiatfalván napvilágra került lakóház a koranépvándorlás kori erdélyi kutatás legjelentősebb feltárásainak számítanak. (mlf) Last update: 30-06-2009 21:06
|
|
|
|
|
| Szekeres Lukács Sándor: Székely Mózes, Erdély székely fejedelme |
(könyvismertetés) Székely Mózes különleges alakja a magyar és a székely történelemnek. Monográfiáját Szekeres Lukács Sándor, egy tudós székely írta meg és adta ki, a székely körök és derék magyarok támogatásával. Székely Mózes az Erdélyi Fejedelemség egyetlen székely fejedelme. Személyisége, életútja és magára vállalt történelmi hivatása okán a magyarság megmaradásért folytatott harc legkiválóbb képviselői közé tartozik. Legjobbjainkhoz hasonlóan a magyar állam intézményes kereteinek megvédésére tette fel az életét; mert csak a (legjobbjaink által vezetett) saját állam biztosíthatja megmaradásunk társadalmi, gazdasági és kulturális feltételeit. Last update: 29-06-2009 20:44
|
|
| égverésnap – másfél évszázados szokásrend |
 A verőfényes időjárás – bár a távolban morajlott az ég – lehetővé tette a fogatos-lovas székelyderzsi határkerülőknek, hogy az ősi fogadalmi nap hagyománya szerint búzatábla, határbéli kút és kaszálók mellett kérjenek áldást a termésre és a föld hasznából élő emberekre – a mindig, mindenkor mindenért adjatok hálát szentírási buzdítás szerint. Last update: 29-06-2009 19:22
|
|
| VI. Felcsíki Hagyományőrző Gyermektábor |
Idén is az Ezer Székely Leány Napját követően kezdődik a Felcsíki Hagyományőrző Gyermektábor Csíkmadarason.
Last update: 29-06-2009 14:15
|
|
| Ezer Székely Leány Napja toborzóval, huszárokkal és bográccsal |
Idén is főképp a hagyományos elemekre építik az Ezer Székely Leány Napját, a szokás szerint július első szombatján megtartott egynapos rendezvényre főleg népviseletbe öltözött fiatalokat várnak. Csíkszereda Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala és a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes tavaly vették át a szervezési teendőket az Ezer Székely Leány Napja Alapítványtól, és amint már értesülhettek róla olvasóink, a rockoperák, a lovasversenyek meg íjászbemutatók előtti időszakra próbálják visszavezetni a rendezvényt. Last update: 26-06-2009 20:21
|
|
| Gróf Teleki Mihály bizalmasa volt |
|
 „Szerettem a munkámat, szívesen oktattam, neveltem” – vallja Szabó Mihály (fotó) nyugalmazott gernyeszegi pedagógus, aki bizalmas embere volt gróf Teleki Mihálynak. Last update: 25-06-2009 19:37
|
|
| Feltárták a vár bejáratát |
 Több mint egyhetes munkával a Haáz Rezső Múzeum régészei feltárták a középkorban épült Székely Támadt-vár bejáratát. Előkerült az egykor a vár helyén állt kolostorból származó kőfaragvány is, ugyanakkor a bejárat járószintje, illetve a régészek észlelhették azt is, hogy a várkaput átépítették. Last update: 24-06-2009 19:13
|
|
|
|
|
Gyermekkorától szívja magába Csíkszentdomokos népdalait Kristály Lajos, miután a kántortanító-képzőt és magánúton a kolozsvári zenekonzervatóriumot is elvégezte, maga is kezdte megtanulni ezeket az énekeket, és a legértékesebbeket – néha az éneklők tudta nélkül – szakszerűen le is kottázta. A hat évtized gyűjtőmunkájának eredményét tartalmazó kötet Domokosi nagy hegy alatt címen nemrégiben látott napvilágot az Alutus nyomdában. A kötet elsősorban a domokosiaknak szól, hisz az ottani népdalkincset tartalmazza, a dalokat és kottákat pedig a községben szervezett eseményekről készült fényképek egészítik ki. Last update: 24-06-2009 17:34
|
|
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>
|
|
Oldal 1 / 17 |
|
|
 |
 |
 |
|
|
|
Szponzoraink
GobeShop
Székely népművészeti ajándékbolt.
GobeGiftShop
Az egyedi ajándékok boltja.
GobeHost
GobeHost Tárhely baráti áron barátoknak.
BioBolt
Csak természetesen.
Székelység
Most böngésznek
Oldalainkat 2 vendég böngészi
|
|